Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Szilágyi László
2017. február 4.

Törpék(?) a Mecsek Kupán

Hogyan kell kezelni azt az aduszínt, hogy AKB82 és szemben Q943? Picit komolytalan kérdésnek tűnik, mindenesetre valószínűleg nem az impassz jut az ember eszébe róla. Az élet persze néha furcsa dolgokat produkál.
Szentandrási Gergely
2017. január 18.

Mi kell a 75-höz? – MP II. osztály 5. forduló

Fontos élmény és hosszú időre inspirál, amikor valami nagyon jól sül el. A bridzsben, párosversenyen a 75 nekem (most nem tekintem a mezőny, verseny erősségét, hosszát stb.) a picit több, mint 10 éves pályafutásom csúcsa. Mi kellett hozzá?
Bárczy Tamás
2017. január 17.

Elhunyt Gáspár Gyula

Elhunyt Gáspár Gyula, a miskolci bridzs egyik meghatározó, országosan is sikeres játékosa.
Gulyás Dániel
2017. január 4.

Egy szép ellenjáték Dunaújvárosból

Az úgy esett, hogy idén sem akartam ezen a versenyen játszani – nem azért, mert nem szeretem a helyet, hanem általában családi kötelességek miatt távolabb töltöm ezt az időt. Ezúttal azonban lett rá időm mégis, eleget is tettem Pölöskei Petra meghívásának – illetve tettem volna, ha nem betegszik meg egy nappal előbb. Ezt a kis hézagot használta ki itthon telelő Harsányi József barátom (aki, nem mellesleg, jelentős tisztségeket visel a német és az európai szövetségben amúgy).
Kovács Gergely
2016. december 31.

Hol tartunk, hova tartunk? – Interjú Winkler Gáborral

Főszerepe volt és van a csalóbotrányok ítélethozatalaiban, a negyvenes évei elején jár, de már több mint húsz éve annak, hogy először felnőtt világversenyen bridzsezett, a budapesti Európa-bajnokságon régen látott közelségben volt a magyar válogatottal a Bermuda-kupa-részvételhez. Aligha van itthon olyan játékos, aki ne őt tartaná a legtehetségesebb magyar bridzsezőnek, de vajon hogy áll a munkához? Erről és a csalásokról, az ítéletek igazságosságáról, a nyári Eb tanulságairól beszélgettünk Winkler Gáborral. Meg arról, hogy hova tart a bridzs itthon és a világban.
Fazakas Gergely
2016. december 20.

Az úgy történt, hogy a kontrákon sok múlott – MP I/B 2. forduló

Ahogy az már szokott lenni Mitchell-versenyeken – nem a szlemek bemondása vagy az 1400-as bukások, hanem az okos kontrák és a jól megválasztott küzdelmek számítottak inkább a most keddi fordulóban is. Három csere eseményeit írom le – több asztalról is szemezgetve. Mindegyik cserében történtek izgalmak, és mindegyikben legalább tízféle bejegyzés sorakozott a lőlapon.
Kelen Károly
2016. december 8.

Bounty az impassz jutalma – az unoka-bridzs

Valamikor azt hittem, hogy mire az unokáim bridzsezni kezdenek, a művelt világban már mindenki ezt a játékot űzi. Most meg azt tapasztalom, hogy egyre nehezebb ifjú bridzsezőket fogni, sőt maga a kártyázás is kimegy a divatból. Lehet, hogy már nincsenek latifundiumok, amelyeket el lehet játszani, vagyonok, amelyeket egyetlen robberra fel lehet tenni? Mintha már ötlapos pókerpartit sem játszana senki, csak a versenypókerre használt texasi vari megy mindenütt. Ki látott mostanában, mármint nyáron, ultizókat valamilyen parkban?
Scharnitzky Péter
2016. december 4.

Pótvizsgára ítélve – csb 11. forduló I/B

A csapatbajnokság I/B osztályának utolsó fordulójában próbáltunk egyenes ágon följutni, de pótvizsgára ítéltettünk többek között a következő parti miatt, amiben a licitmenet nem túl érdekes, mert előbb-utóbb kőr gémben fogunk landolni Dél kezéből játszva.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2016. december 3.

Csapatmustra – csb 11. forduló

Volt fordulat és izgalom az utolsó fordulóban is, az OCSB-ről például 0,08 VP döntött az I/A-ban. A cikksorozat zárórészében végigvesszük, hogy milyen végeredménnyel zárultak az osztályok küzdelmei, ki jutott fel, esett ki, játszhat osztályozót, és természetesen búcsúzóul is előhoznak pár forró partit a fiúk!
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2016. november 27.

Csapatmustra – csb 10. forduló

A IV. osztály már véget ért, a bajnok a Kaskad lett, a másik feljutó a Budaörs, osztályozót játszhat a Szeniorok. Az I/A-ban a GAMAX-ra vár még egy meccs, de már biztosan bajnok, a Royston pedig tuti második, de a többi osztályban szoros az élmezőny. Az utolsó forduló következik.